Az amerikai közgazdászok a válságkezelés szempontjából úgy tűnik két részre oszlottak, az egyik oldal helyesnek tartja a problémák megoldásának fiskális megközelítését, a másik rész pedig túl egyszerűnek, esetleg primitívnek, de mindenképpen veszélyekkel telinek véli a gazdaság állami költekezéssel való élénkítését. Az első csoportot talán tévedés nélkül lehet beazonosítani keynesiánusokként, vagy legalábbis valamilyen módon ahhoz az iskolához kötődnek, a másodikat viszont valószínűleg hiba lenne kizárólag monetaristákként azonosítani. Van egy részük, akik igazából nem tudják mit kéne tenni, de a kormányzati költekezés nem tetszik nekik. Az utóbbi pár évtizedben a monetaristák "voltak uralmon", ezért népszerű őket okolni a válság kialakulásával, közülük is leginkább Greenspant érik a vádak
A monetáris politika egyik nagy fegyvere a kamatláb jelenleg nem tud megoldással szolgálni a jelenlegi problémákra.
Paul Krugman egy Goldman Sachs-os tanulmányt idéz, hogy rávilágítson, milyen komoly is a most kialakult likviditási csapda, és mit kéne tennie a Fednek, ha irányadó kamatlábbal akarná megoldani a helyzetet. A fenti ábrán a valós és a Taylor-szabály szerint számolt kamatszint látható. A Taylor-szabály egy egyszerű képlet, ami szerint ha magasabb az infláció a kívánt szintnél, vagy a gazdasági termelés meghaladja a potenciális kibocsátást, akkor emelni kell a kamatot, ellenkező esetben csökkenteni, így simítva a gazdasági ciklusokat. Sokak szerint hibás a kamatpolitikát ennyire leegyszerűsíteni, de mégis jól látszik az ábrán, hogy nagy az összhang.
A szabály szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a Federal Reservenek egy erős kamatvágásban kellene gondolkoznia, és egészen mínusz 6%-ra kellene levinnie a kamatlábat. Ezért mondja azt a Nobel-díjas Krugman, hogy szakítani kell az eddigi monetáris politikával, fiskális expanzióra van szükség.
